legközelebb majd mégközelebb

Egy fedél alatt a magány és a kalandvágy. A kettő nem fér meg egymás mellett, az egyiket el kell engedni. Oké
legközelebb majd mégközelebb és akkor belecsapunk majd a jóba
mert most úgy is azt mondja hogy fáradt, meg hogy aludjunk rá még párat,
csak most ne kelljen, csak most ne, én meg mondom hogy persze meg hogyne oyeah
ennyiből áll? mi akadály

te csak rajzolj magadnak, hogy játszhatsz ami hozzád nőtt,
ha majd nem segítenek hátulról, kezdheted elölről.
mit akarsz mástól ha még magadban sem bízol? állj fel, működik az a kibaszott gravitáció

ez csak egy jelmez amit adsz, minden nap más a szereposztásod, minden nap mást adsz magadból
hol az a kibaszott te? már nem tudod ki vagy?

próbálom bemagyarázni magamnak, a gyermekkorom mindig a biciklizésből állt, mindig egyre jobban tudtam, koncentráltam, ennyi. sárguló leveleket fújt az arcomba a szél, piros vázas kisbicikli, talán ennyi
most agyalás nélkül tudok hajtani
miből lett, mivé vált?
mindig csak a kiindulás van meg, hogy mi lesz azt sosem tudom
nem látom a homlokom, tükör. végeredmény. mosoly
besötétült látókör, depresszió, addiction. a pokolba kívánom ezt az egészet
addiction nem. az kellene. nagyon kellene
nem baj, soha nem fogom kimondani azt a keserű szót: megadtam magam.
vedd észre, jöjj rá, mit tudom én
hé, elrepedt a maszkod, most mi lesz? ott az igazi éned, talán nem gondoltad hogy ez valaha napvilágra kerül?
mindenért magadat hibáztatod, pokolba kívánod, aztán minden happy. miez? magyarázatot várok
addig én fektetettnyolcasokat gyártok több millió példányban, szeretem a végtelenséget és az el nem jövő semmiséget. talán eljön az édes élet.
∞