semmi sem csendesebb a hónál. csendes, mint a szívem

üdvözöllek a valóságban.

ez kibaszott szar

egy újabb álmatlan éjszaka
a jéghideg levegő tölti ki a tüdőm.
és süllyedek. csak süllyedek a padló alá.
eltévesztenek a falak
elég
egy másik álmatlan éjszaka
meg egy másik

csapdákban az elmém
szüksége lenne menekülőpontra.
csapdában az idő is
miért nem várhatna...?

a fájdalom emészt fel
a nyomor nem vár

elvesztem a falakon
balra teljesen nincs már semmi...
a fájdalom várva vár.
tudok változtatni az egészen
ha ez az én életem, véget érek
és ha új leszek, akkor elkezdődöm!!!

úgy érzem, zuhanok.
készen állok az esésre.
a szívem megáll
elfelejt mindent
az elmém hibát jelez
vár a várva várt halál.

már nem (v)érzek

már nem fáj

évek

az idő majd mindent.... begyógyít elront
soha sem gondoltam volna, hogy ennyire félek az elszakítástól, mikor egy kapcsolatba közénk áll egy egészen más történet
ami már nem a mi történetünk
ami már nehéz lenne, hogy újra a miénk legyen..
már nem a felhőtlen bolondozás számít, hanem az ellenkezője
pedig pont ez a lényeg, hogy jöjjön valaki aki ezen a Földön él, mégis magával hoz egy másik világot. akivel máshogy látsz máshogy éled meg a mindennapokat. akivel szebbek lesznek az álmos reggelek és még szebbek az éjszakák. akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek..
oh idő, köszi....

életem (lesz?)

talán már megtaláltam az igazit

de messze vagy basszameg

de megyek.. mindenkor, hátha az idő majd mindent

begyógyít