egy tavaszi rémálom

Óra vége következett..Kicsengettek.Megfogtam súlyós táskámat,belepakoltam a könyvecskéimet,és felkaptam magam egy nagy lökettel,úgy hogy senkire se néztem.Az iskola udvaron mentem haza keresztül.Láttam a kis gyerekeket játszani,hintázni.Boldogok voltak.Belegondoltam.
-Én vajon voltam ilyen boldog kiskoromba? majd belápadt a szemem könnyekkel..Szedtem apró kis lábaimat,minnél hamarabb haza akartam érni..hosszú volt az út.Elővettem haedsetemet,és egy szép lassú számra végig ballagtam az úton.Folyton az az érzésem volt mintha követnének.Félve mentem haza.Hangyabokányi kis testemet elkapta a hidegrázás.Kihűltem teljesen..Nem csörögtek a fák levelei,ahogy szép színeshez illene a táj,mivel ősz van.Minden olyan egyforma.Az emberek is, felvennek egy álarcot,és beállnak a sorba.Olyan egyforma mindenki.Miért?Hol van a megannyi színes ember,ki pompát hoz az életembe? Úgy éreztem egyedül maradtam.De belegondoltam - De én is ennyire szürke és magányos vagyok.-mondtam magamba.Majd beletörődtem.Folyton azon törtem a fejem,hogy mi történhetett ilyen gyors fordulattal.. Pár hónapja még boldog voltam,hogy volt egy olyan ember akit szerettem,és kiálltam mellette mind végig.Elveszítettem..Megígértem magamnak sose leszek szerelmes..De nem tudok magamnak parancsolni.Egy mélyről jövő folt belemarkolt szívembe.Éreztem,ahogy fáj,szeretet kér.De én ebben nem vagyok jó.Olyan furcsa lett a világ.Talán beteg lett? De mindig azt mondta mamám: -Az idő mindent begyógyít. majd elkeseredtem,mert hiányát éreztem.Neki mindenben igaza volt.Ő volt az egyetlen,aki megértett.De talán ebben nincs igaza.Várok,várok,várok..De még mindig nem gyógyult be a seb. Feladom!-mondtam.Szememből már potyogtak a könnyek..próbáltam letörölni,igaz egy lélek se volt az úton.Majd az egyik pilanatban enyhe szellő ment el mellettem.Fura volt,olyan kihallt volt minden.Talán egy szellem volt? vagy egy démon? -Ááá,nem hiszek én ilyesmiben.-motyogtam.Majd mégegyszer elment mellettem.Könyökömet megcsiklandozta.Kezdtem sietni,féltem nagyon.Majd haza értem,ledobtam a táskámat,és mentem rágyújtani egy szál hamvadó cigarettára egy tejeskávé mellett.Próbáltam ezt az egész napot elfelejteni.Fájt nekem nagyon,de nem ment.Majd beballagtam a szomámba,amúgy is kezdett sötétedni.Bekapcsoltam ócska kis tv-met,és néztem,néztem de nem találtam értelmét.A fura jelenségen járt az agyam.Később csörömpöléseket hallottam..Egyre közelebb jött hozzám.Beparáztam..Remegtem és sírtam egyszerre.Egyik pillanatban kicsapódott az ablakom a szobámba,és kitört az üveg.Nagyon megijedtem.Potyogtam a könnyeim. -Mieez? -mondtam remegve. Majd kapcsoltam egy kis lassú zenét,és elaludtam.Biztonságba éreztem magam.Elaludtam.Csókokat éreztem a nyakamon,a számon.Éreztem ahogy megcsókol..Én is mozgattam a számat vele,de nem tutam ki az.Majd kinyitottam vérben álló szememet,és kisurrantam a tükörhoz,és megnéztem mi ez..Véres szívás nyomokat láttam a nyakamon,és a szám körül.Majd bögtem megint és bőgtem.Belerugtam egy óriásit a fallba,már-már depressziós voltam.Beültem a sarokba,és néztem ki a fejemből.Már álmos voltam,tacskók voltak a szemem körül..Hát visszafeküdtem.Nem tudom,hogy álmodtam-e,vagy ez a valóság volt,de hangokat hallottam.
-Sajnálom.-mondta remegve.
Majd véres lábnyomait a szönyegen hagyta.Láttam hogy járkál.Ezek szerint nem álmodtam.Ez az igazság.Létezik.Nem is tudtam,hogy örüljek vagy ne.Örültem,mert különlegesnek találtam,hogy épp engem talált meg a sok közül. talán különlegesnek tart? gondoltam.Szomorú voltam,mert egy kicsit megijedtem.
Láttam a lábnyomat..Épp az ablakon láttam távozni.Majd megint megszólalt:
-Köszönöm.. Majd távozott.Nem értettem mit köszön meg.Majd bekapcsoltam a laptopomat,és kicsit olvasgattam az ilyen jelenségekről.Azt találtam,hogy a démoni szellemek a vérrel táplálkoznak.A különleges ember vérére vágynak,ettől lesznek boldogak.A negatív érzésű,és életű embereket..Ezek szerint én is ez vagyok..egyet értettem vele.Mostmár tudom mi-ez.Majd láttam az ablakon ismét a véres nyomot.Dupla lábnyomokat láttam.Megszámoltam 6 lábnyomot láttam.Ezek szerint hozta a démon magával a barátait táplálkozni.Majd úgy csináltam mintha aludnék,meg akartam nézni mi is ez.Közelebb jöttek hozzám,éreztem a lehelletét a testemen.A fülembe súgtak valami értelmetlen dolgokat.Kis sustorgást.Azthiszem ez nem az én nyelvem.éreztem fogukat belevájjni a szívembe,lelkembe.Fájdalmat éreztem.Kicsit bekönnyeztem,forgolóztam.De nem akartam azt mutatni hogy fent vagyok ezért csitultam.Ajkamon éreztem kis csikizéseket.Beleharapott ajkamba.Nem értettem mit keres ott,de nem is akartam.Majd amikor végeztek,egyzserre mondták félő hangon:
-Sajnálom..ez a dolgunk.Szeretünk és nem akarunk rosszat.te egy kedves ember vagy. -majd távoztak ismét.Kimentem gyorsan cigizni,mert féltem a sötéltbe.Gyors voltam,gondolkodni se volt időm,és még kávét se kutyultam.Majd mikor beértem a szobábmba,láttam a függönyt repülni.Talán a szél fúj..Nem tudtam.Bizonyos szinten meggyőződésem volt,hogy ezek kedves lények.Csak táplálkoznak friss vérből.Én ezért hagytam magam.Elgondolkoztam.: talán tényleg ennyire különös vagyok? de mitől? mert ennyire hűvös a tekintetem,és érzelmes vagyok? - nem értettem. Tervet szőttem.Azt terveztem,ha visszajönnek,megkérdezem mit szeretnek bennem.Nem tudtam aludni.Foylton nézegettem az időt,már eltelt 5 óra és még midnig nincsennek itt.De vacsorázniuk kell,szóval majd jönnek -nyugtattam magam.Néztem a sötét plafont..nem voltak érzéseim. Mivel a 10.-en lakunk,kimentem a lépcsőházba egy kicsit szétnézni,de siettem is vissza.Megint ugyanaz a jelenség volt. Kinyitódott az ablak,de most vér nyomokat nem láttam.Lehet állcázni akarják magukat.Gyorsan visszafeküdtem,szemem nyitva volt,egyet se pislogtam.Megijedtem,váratlanul lecsaptak.Ismét motyogtak valamit,majd munkához láttak.Megint,megint,megint..ugyanaz történik.Majd megfordultam,és megkérdeztem:
-Mit akartok tőllem?Miért vagyok ilyen szimpatikus nektek?
Nem válaszoltak.Nem válaszoltak egy percig.Majd idióta bohóc visításokat adtak ki.Mintha kiröhögnének.Kezdtem félni.Megijedtem.Mit csináljak? Csendbe maradtam és bőgtem.Majd elcsitultak.A szívem átváltott feketére,és düh,harag volt bennem.Volt bennem felesleges energia.Felkelltem,és össze-vissza rúgdostam ami a közelembe volt.Asztalt,a falat..mindent..De nem én irányítottam magam.Azthiszem belémköltöztek ezek a démonok.Kezdtem nagyon sírni és féllni.Már nem nagyon bírtam.Majd megőröltem,sikítva sírtam.Mint egy idegbeteg pszihopata.Ezek tényleg belém költöztek.-mondtam nagyon hallkan.
-Hülye votlam,hogy ennek nem olvastam utánna.Egy gonosz lelkek.Nem kellett volna szóba állni velük. -sajnálltattam magam.Majd kivezettek engem az ajtón,persze én erőltettem magam visszafele.De nem ment..Véresre sírtam már a szemem.Kapartam a földet a maradék kis körmömmel,amit már lerágtam.Arcom átváltott szürke színűre.Mint a filmekben a démonszállta Amy..Az is valóság alapján van..ilyesmin gondolkodtam.Majd kivezettek az ablakhoz..Nem tudtam mit akarnak.
-Ezek le akarnak lökni? NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
Hallkan suttogták.:
-Sajnáljuk...túl jó ember vagy.Nem bírunk magunkkal.:'(
Majd a lábam elkezdett mozogni,pedig nem én mozgattam.Becsuktam a szemem és nem gondoltam semmire.Bőgtem ismét..mindig csak bőgök..Majd olyan 20 másodperc körül már a szellő annyira hevesen verte a hátam,hogy nem hittem el.Kinyitottam a szemem,és láttam hogy zuhanok..Repülök..Már tudtam hogy itt a végzetem.A 10-edikről földet értem,és meghalltam.Szétloccsantam.Egy idős néni jelentette a rendőrségnek,aki épp ott sétált.A rendőrség úgy bizonyította be,hogy öngyilkosság volt,mert a démonokat nem lehet beazonosítani..elmentek..soha többé nem jöttek a környékre..Éltem 14 évet,és csodálatos elmém felért az összes tömeg emberével.