társadalomklinika

Csinálni akarok egy időgépet. vagy csak úgy távolról finom vajas popcornnal nézni,hogy mit műveltem két évvel ezelőtt.most valahogy a csendre van szükségem.nincs szükségem emberekre.nincs szükségem tárgyakra.semmire.most az sem érdekel,ha tele vagyok hibával.nem figyelek oda semmire.várok valakire,hogy felfedezzen.csak szép csendbe várok.hűvös tekintettel.a következő buszt várom,hogy vigyen minnél messzebb.új élettel reménykedve.új testeben,új fantáziában.tartással megáldva,társadalommal megáldva.adjon az élet valamit a kezembe,és mutassa meg,hogy küzdjek valamiért.amiért tudom,hogy megérte élnem.amiért kell élnem.jobb lenne,ha az élet fekete-fehér lenne,háttér zajjal ellátva.sokkalta sokkal jobban bírnám.egy roskadt szellemjárta kunyhónál akarok sétálni az éjszakában,és félni,egymás kezét fogni,akivel megyek.most ezt képzelem el.utálom ezt a dupla olajban megsütött világot.ezt az elcsépelt szennyet.rosszat tesz nekem.egy hülye piszkozatot érek.amin merengnek,hogy megtartsák,vagy-kidobják.szégyellem magam.különbözök.elnéznek mellettem.kibeszélnek.szánalmasnak tartanak.elegem van.miért nem születtem máshová? miért születtem másnak? ismét csak kérdések,meg nem kapott válaszokkal.

"A hajnal ébreszt fel,lehet csak álom most mennem kell,sírj csak vállamon és ölelj ahogy régen mikor égett még a tűz,talán csak ez maradt mi összefűz..."

ez a vonat elment..sosem jön vissza