Az élet fájdalomra megy

Emlékszem a pingvinre,aki a hógömbben lakott.Egész kicsi koromra visszaemlékszem,ahogy a sarokban hevert.Alig értem el az asztalt,de ő érdekelt.egyedül volt,és szomorú.nem jutott más neki az életben,csak ennyi.aggódtam érte. ki akartam őt hozni bentről,jobb élettel reménykedve.hisz még csak 4 éves voltam,mit se tudtam az életről.aztán megsírattam,és néztem szegénykét.töröltem szemeimet,hogy ne látszódjon semmi.egy üvegbúrába volt bezárva,egy semmibe.már akkor értettem a lényeget,mint más csak egy hülye kacatnak hitte.én átláttam,hogy nem könnyű az élete.

...

Később rájöttem,hogy nem kell őt féltenem.pompás élete van, tökéletes világban bezárva.jobb élete van mint nekem.ez adott nekem éltetőt.ez adott hitet,hogy van még remény egy jobb világra.talán ahová kerülök halálom után.tudom hogy van még dolgom valahol,az meg van írva,csak várnom kell a megfelelő alkalmat. ellenkező esetben ő nem érez semmit a fájdalomról,én pedig igen.sokkal de sokkal könnyebb az élete.nincs ki csalódást okozzon magának,nincs célja,nincs vágya,ő csak van.létezik.látható.csak néz egyenes a nyitott csőrével,sállal a nyakában.majd felráztam a havat,és sírtam..néztem a csodát,ezt a pompát.tetszett.

lovely bones