Hagytam menni.érdekessé válni a dolgot. kíváncsi voltam,ő keres-e. mintha egy kihalt utcán ordítozó kutyacsorda üvöltését hallottam volna,egyre közelebb felém,belelihegdve szívembe,beletiporva.fájdalmat éreztem,mérges tüskéit belém állította. megforgatta többször azt a kést,hagyta hogy szenvedjek,élvezte vérem hullását,látta bennem azt a kínzó érzést,ő ettől volt boldogabb.táplálta az irigység.nem láttam benne semmi megbocsájtást.csak a jussomat akarta megadni.persze én futottam,de megtalált.megsiklottam.végem volt.esélyt se adott arra,hogy megmagyarázzam a dolgokat,csak a feje után ment.száján hamis lelekedezések voltak,az is csak azért,hogy szíve baját legyőzze.fenyegetett.még most is bennem van.kezdtem a haragot,majd ő táplálta. egy eldúrvult színház az egész,hamis mosollyan a szádon,de végig csinálod,akármi legyen,neked ez kötelező. nem szabad feladnod,egy nagy üresség lenne benned.ez egy effajta szívesség.kár volt megígérned.vissza kellett volna lépned.egy tátongó semmiség a semmibe.hallani akarom,el akarom felejteni,de dolgokról mindig megjegyzem.megtaláltam benne azt,amit más mindenki utál,de ő szeret,és emiatt megtudtam jegyezni,sosem felejtem el. titok marad,talán örökre,mi az a dolog,amit mindenki utál,de ő szeret.tekintete,szeme mindene elárulta.hagyta,hogy leolvassam róla a gondolatokat.szinte megadta magát,tátongott,hablatyolt,csak azt nem mondta ki,amit érzett.nem kockáztatott.félt. egy gyáva.hagyott átverni,megalázni.talált bennem hibát,majd sejtenként megtámadta.nem hagyott nekem egy csepp önbizalmat.irigykedve néztem,mit művel.figyeltem.titokban. ő pedig mit se sejtve a dolgot,vagy talán sejtette? mindegy,én végül is rizikóztam,míg ő megfutamodott.vártam a végét a harcnak,nyugodjanak már a kedélyek.hagyjanak engem békén magamnak. végülis csak a fájdalomtól,és a depressziótól váltam el,de nem fájó szívvel.életem kivirágzott,de ugyan nem volt tökéletes.hiányoltam az embereket,akik boldoggá tesznek,egy ember nélkül nem lehet élni,tárgyakhoz nem vonzódhatsz,csak egy összerakhatatlan szívhez,aki találja párját,ki erőlködésből,ki csak daccból.jegyezd meg,semmi sem állandó. a dolgok nem lehetnek mindig egyformák,valami varázslatos változást kell belevinni,különben romokban heverhet.nincs tartása.meghanyatlik az egész. ő belemászott az álmaimba,hol rémálmokat okozott,hol kellemes időket,csak azt nem tudom,ő megálmodta-e velem ugyan ezeket.bárcsak bele nézhetnék a fejébe,bárcsak tudnám mit akar,bárcsak tisztaság lenne,bárcsak..mennyi bárcsak.rengeteg meg nem oldott kérdés,mi válasz várva,lehet megse jegyzed őket. ez az ő csendje.hagytam békén! zajban alszom,és ő a zajom. zajban alszik,talán én vagyok a zaj? reménykedem. minden esetre ez az ő csendje..néha megtöri egy kacaj a távolból, néha zseblámpával kutatnak.de ez az ő csendje!
" az esőt el kell viselni,hogy meglásd a szivárványt.." de mi van akkor ha szeretem az esőt?akkor még élvezem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése