lover dearest

Te azt hiszed kínozhatod a plüss mackókat? Széttépheted,gomb blúzukat szétszaggathatod? hiába nem élők,de vigyáznak rád.az ő szempontjukból te nem vagy élő,a te szempontodból ő egy hülye szövet anyag.megsérült,akár kinőtted,ki kerül a házból. ki elajándékozza a szegény gyerekeknek,ki a padlása,vagy a szekrény tetejére teszi porosodni. mi kis naívan pöttöm korunkba hozzájuk beszéltünk,már most a piának élünk.nem jó ez a változás.én még akkor sem nőttem fel,és szerintem te sem.tudnod kell gyerekesnek lenned,és a komoly embert adnod.ha ki mész az utcára,csak addig tartsd jól magad,mikor belépsz a küszöbön,nem bámul senki. nem nevet ki egyszerű arcodba.mért kell adnod a tökéletest,a nagy menőt? próbálj meg laza lenni.buliba nem mehetsz el szomorúan,mert ott jó kedv van,és nem lehet buli hangulat szomorúan.ha esik az eső,egy árnyalattal sötétebb van.mint a hangulatunk..annak is le megy a hangulata egy fokkal.ritka esetben lehet jó kedved.bármi el tudja rontani,de még könnyebb felvidítani.ez nem úgy van,hogy  próbálj táncolni az esőben,azért is mutasd meg neki.itt nincs az,ha lehangolt vagy,egy ál mosolyt rakj ki,mert az már nem igazi.az csak egy hülye nyúzás.igaz,hogy mosolyogj,azt könnyebb megmagyarázni,mint miért vagy szomorú,de ez egy agyafúrt kimagyarázás.

A tegnap múltja összezavart

Elhagytál,ott hagytál porosodni a sarokban.nem érdekelt mi van velem,nem érdekelt mit csináltam.már nem nézel rám távolból nagy szemekkel,hogy mit csinálhatok.már nem vagy rám kíváncsi.hagytál álmodni. nem ébresztettél fel,hogy még itt vagyok neked,és beszélgessünk.szeressük egymást.hajszoljuk a pénzt,a sikert,de mégsem vagyunk e mellett boldogok.ez még így nincs rendben.ott vagyok,hogy harcolok a szeretetért.én csak ezért lennék boldog.könyörgök hogy valaki szeressen.de nem jönne oda.minek küzdjek akkor? a semmiért? ha van pénz,karrier,de barátságok nincsennek,mehet az egész a levesbe.én ott foglak figyelni téged távolról,hogy boldog vagy,elérted amit akartál,én meg koszos konténerek alján ott fogok rohadni,szomorodni.te rám untál,én hiába próbálkoznék,neked ez már nem elég.egyre többet akarsz az emberektől.emlékezz majd rám egyszer,hogy én léteztem.ti nyertetek,én vesztettem.ott vagyunk ketten egy jó helyen,sokat beszélgetünk,boldogok vagyunk.de ez csak álom,nem is gondolom hogy valaha beteljesedik.ezeknek így kell lennie? tehetek róla hogy láncra vagyok verve? meg vagyok kötve,mint a menekült kutyák,kik már jártasak a szökésre.de mindig átvágják a gazdájukat,van furfangjuk,és elhagynak mindent.neki vágnak a nagy világnak.egyáltalán te valaha szerettél? vagy csak kihasználtál? választ nem kapsz rá.a Földön olyan lehetőség miért nincs,hogy kiszállni? vagy egy megsemmísítő gomb..fél hogy csak pár ember marad a világon? valószínű..egyre több a boldogtalan ember.egymás után sorba álnnánk kiszállva,megnézve hány szomorú ember van. rengeteg..közte én is.akkor miért élni? miért tegyük ki mindenért a belünket? miért hallgassunk a szóra,a parancsra,a törvényre? miért? sok meg nem válaszolt kérdés,sok kérdés.minden mögött egy "nem tudom" áll.sosem válaszolsz,csak némán ülsz,és várod hogy rád írjak.olyan jó lenne,ha valaki igazából,szeretetből megölelne,úgy szorosan,majd puszit adnánk egymásnak.de nincs jelentkező,mindneki utál.úgyhogy hagyom a picsába.valakinek érezni akarom a ruha illatát,a bőrét érezni hogy szeret.állítólag egy homlok puszi többet ér bárminél.kíváncsi vagyok.semmi sem világos,mióta elmentél.minden olyan sötét,a lelkem balra fordulva mond ellent a szeretetnek.ezt már ő sem bírja.hogy játszadozik a szívemmel.teszi ide-oda,de nem mondaná hogy mi van.szeretnék újra kis supermen lenni,megmentőset játszani,hogy talán még higgyek a világban.higgyek hogy egyszer elfogadható állapotban lesz ez a sárgolyó.hiszem,hogy valahol jobb élet vár valakivel.de ez nem nekem való.most jó nekem egyedül.pedig ez nem jó.mindig is társra volt szükségem,egytelen egyre.mindig ráírtam,hozzászóltam ha kellett.ő nem keres.én nem keresem.tétlenül ülünk a gép előtt,és várjuk hogy valamelyikőnk írjon.várunk.persze,gondolkodok rajta hogy én is rá írthatok,de mindig én írok.ezért most hallgatok.túlságosan leköt,hogy ő épp mit csinál,hol van,miről álmodozik,kivel enyeleg.igen,féltékeny vagyok,hogy nem akarok elporosodott maci lenni a bútor tetején.bízok a szerencsében,hogy újra össze hoz minket a sors,de már semmi sem a régi.nézek merengve a múltra,és csak előre.nem figyelek a jelenre.és elbaszom.szó szerint.

"de túlságosan lekötött,hogy milyen hosszú a szempillája,egyessével megszámoltam őket a könyvtárban,míg ő olvasta az  Abelar és Elous-t a létező legkomolyabban tragikus szerelmi történetet.."

Te vagy a méreg,te vagy a gyógyír

Fura milyen emlékeket őrzünk meg.van abban valami,ahogy el nyel a föld tárgyakat.csak úgy felszívódnak.a semmibe eltűnnék.senkinek nem hiányoznak a tárgyak.emberek viszont igen.használt tárgy akarok lenni,aminek egyszer lejár a szavatossága.túl hamar. ˙embereket felejtek,emlékeket nem˙ tartja egy idézet.az én esetembe fordítva van. minden rossz és jó emlék felszívódott.egy átláthattalan sűrű erdőbe érkeztem,ahol nincs élet.kezdem elhagyni a Földet.te vagy a csendem,a zajom,a mérgem,arra a gyógyír.elfelejtettelek..egy teljesen más világba bukkantam,ahol te nem szerepelsz.eltűntél..mért nem vagy itt? bújkálsz a bozótban? kihűltem..már nem is gondolok rád éjszakákat.írd le mit érzel..csak pár sorban.megértelek,hisz arra lettem képezve.átérzem sorsod,tudom hogy van valami baj,de mondd.mondd ki amit érzel.elvégre élsz,nem? miért hallgatsz? némán beleépülsz a környezetbe,beállsz bábúként a világba,mensz a buta emberek feje után,nem mersz magadért kiállni,egy semmi vagy.félsz hogy egyedül maradsz,megbuksz.félsz a magánytól,az elkötelezettségtől.dönts! még ha nehéz is. meg kell tanulnod.ez nem álom.én már felébredtem.saját véredben tocsogsz,ha azthiszed mindent megálmodhatsz. én is rájöttem,azthittem csak álomvilágban élek,a valóságot elfelejtem.lehetetlen.oda kell rá figyelned,jól kell kinézned,különben kisemmiznek. mit érsz ha van szíved,és külsőd nincs? a mai világba semmit.na látod ez vagyok én. egy nagy kerek nulla..egy merengő bábú,ki azt várja,hogy irányítják.össze akarom én is törni az emberek szívét,mert miért ne? bunkózni akarok velük,visszadni hűvös csatájukat.otthagytál egyedül talpig a sárban,hagytál álmodni,majd sokat bőgni.hiába fiatal vagyok,rájöttem sok mindenre egyedül.te már csak figyelsz a távolból,harcolsz a csendért,én már elértem hogy magamra maradtam. tessék,társaságra vágytál,hát megkaptad.menj oda hozzájuk,nyalizz,epedezz az odafigyelésért,én elvagyok a magam világába,hol zavaros tények vannak. érthetetlen dolgok..már nem álmodozok emberekről,tárgyakról,cél kitűzésről,én egyszerűen elvesztettem. megígértem magamnak,a régi szép időkre mindig is emlékezni fogok,mik voltak,kik szerettek,kikre támaszkodhattam,de egyszerűen elfelejtettem.agyam féltekében még talán ott bújkál a mosoly,de lusta vagyok elő hozni az emlékeket.valahogy nincs rá szükségem.mintha már nem is dobogna a szívem.egy üres semmiség lett,ahol még ámulatba ejtő,zöld gyep sincs. egy kiégett vulkán.minek szenvednem a magányért? sokszor megígértem,nem fogok,de nekem ez nem megy.a szívem mindig is egy megtört síró szív lesz,hol csak a bánat uralkodik.minden kis apró örömöt elfelejtek,nem érdekelnek már.bunkó leszek,álarc nélkül,nem fogok felvenni egy mosolygós bábút,ha megkérdezik leszarom a fejüket.felszívódtak a duzzanatok. nincs fájdalom,nincs boldogság. valami új lenne? kétlem.megint én leszek a vesztes,és te az örök nyertes.miért is próbálnám meg? ugyan..nincs nekem erőm,viszont neked van,ezt te nem látod? miért hagyod hogy szenvedjek? élvezed? rámhagyod? nincs ötleted? jólvan,innentől én is szarok mindenkire,ahogy ti. úgy bábozódtok,törtök be,ahogy akartok. az aranykapu számomra bezárt..nincs tovább küzdelem.meghunyászkodok. majd lestek.megtanítottál szenvedve szeretni.hagytad.ha keresnél,megtalálsz. akarsz is,meg nem is.írj rám,kérdezz,válaszolj meg nem értett kérdésekre.magyarázd ki magad.húzd ki a mocsokból. te csak úgy is ennyit tudsz.zuhanász a mélybe,és engem is magaddal rántassz.vagy csak én zuhanok,te pedig emelkedsz,és boldog vagy. irigyellek..

egy tavaszi rémálom

Óra vége következett..Kicsengettek.Megfogtam súlyós táskámat,belepakoltam a könyvecskéimet,és felkaptam magam egy nagy lökettel,úgy hogy senkire se néztem.Az iskola udvaron mentem haza keresztül.Láttam a kis gyerekeket játszani,hintázni.Boldogok voltak.Belegondoltam.
-Én vajon voltam ilyen boldog kiskoromba? majd belápadt a szemem könnyekkel..Szedtem apró kis lábaimat,minnél hamarabb haza akartam érni..hosszú volt az út.Elővettem haedsetemet,és egy szép lassú számra végig ballagtam az úton.Folyton az az érzésem volt mintha követnének.Félve mentem haza.Hangyabokányi kis testemet elkapta a hidegrázás.Kihűltem teljesen..Nem csörögtek a fák levelei,ahogy szép színeshez illene a táj,mivel ősz van.Minden olyan egyforma.Az emberek is, felvennek egy álarcot,és beállnak a sorba.Olyan egyforma mindenki.Miért?Hol van a megannyi színes ember,ki pompát hoz az életembe? Úgy éreztem egyedül maradtam.De belegondoltam - De én is ennyire szürke és magányos vagyok.-mondtam magamba.Majd beletörődtem.Folyton azon törtem a fejem,hogy mi történhetett ilyen gyors fordulattal.. Pár hónapja még boldog voltam,hogy volt egy olyan ember akit szerettem,és kiálltam mellette mind végig.Elveszítettem..Megígértem magamnak sose leszek szerelmes..De nem tudok magamnak parancsolni.Egy mélyről jövő folt belemarkolt szívembe.Éreztem,ahogy fáj,szeretet kér.De én ebben nem vagyok jó.Olyan furcsa lett a világ.Talán beteg lett? De mindig azt mondta mamám: -Az idő mindent begyógyít. majd elkeseredtem,mert hiányát éreztem.Neki mindenben igaza volt.Ő volt az egyetlen,aki megértett.De talán ebben nincs igaza.Várok,várok,várok..De még mindig nem gyógyult be a seb. Feladom!-mondtam.Szememből már potyogtak a könnyek..próbáltam letörölni,igaz egy lélek se volt az úton.Majd az egyik pilanatban enyhe szellő ment el mellettem.Fura volt,olyan kihallt volt minden.Talán egy szellem volt? vagy egy démon? -Ááá,nem hiszek én ilyesmiben.-motyogtam.Majd mégegyszer elment mellettem.Könyökömet megcsiklandozta.Kezdtem sietni,féltem nagyon.Majd haza értem,ledobtam a táskámat,és mentem rágyújtani egy szál hamvadó cigarettára egy tejeskávé mellett.Próbáltam ezt az egész napot elfelejteni.Fájt nekem nagyon,de nem ment.Majd beballagtam a szomámba,amúgy is kezdett sötétedni.Bekapcsoltam ócska kis tv-met,és néztem,néztem de nem találtam értelmét.A fura jelenségen járt az agyam.Később csörömpöléseket hallottam..Egyre közelebb jött hozzám.Beparáztam..Remegtem és sírtam egyszerre.Egyik pillanatban kicsapódott az ablakom a szobámba,és kitört az üveg.Nagyon megijedtem.Potyogtam a könnyeim. -Mieez? -mondtam remegve. Majd kapcsoltam egy kis lassú zenét,és elaludtam.Biztonságba éreztem magam.Elaludtam.Csókokat éreztem a nyakamon,a számon.Éreztem ahogy megcsókol..Én is mozgattam a számat vele,de nem tutam ki az.Majd kinyitottam vérben álló szememet,és kisurrantam a tükörhoz,és megnéztem mi ez..Véres szívás nyomokat láttam a nyakamon,és a szám körül.Majd bögtem megint és bőgtem.Belerugtam egy óriásit a fallba,már-már depressziós voltam.Beültem a sarokba,és néztem ki a fejemből.Már álmos voltam,tacskók voltak a szemem körül..Hát visszafeküdtem.Nem tudom,hogy álmodtam-e,vagy ez a valóság volt,de hangokat hallottam.
-Sajnálom.-mondta remegve.
Majd véres lábnyomait a szönyegen hagyta.Láttam hogy járkál.Ezek szerint nem álmodtam.Ez az igazság.Létezik.Nem is tudtam,hogy örüljek vagy ne.Örültem,mert különlegesnek találtam,hogy épp engem talált meg a sok közül. talán különlegesnek tart? gondoltam.Szomorú voltam,mert egy kicsit megijedtem.
Láttam a lábnyomat..Épp az ablakon láttam távozni.Majd megint megszólalt:
-Köszönöm.. Majd távozott.Nem értettem mit köszön meg.Majd bekapcsoltam a laptopomat,és kicsit olvasgattam az ilyen jelenségekről.Azt találtam,hogy a démoni szellemek a vérrel táplálkoznak.A különleges ember vérére vágynak,ettől lesznek boldogak.A negatív érzésű,és életű embereket..Ezek szerint én is ez vagyok..egyet értettem vele.Mostmár tudom mi-ez.Majd láttam az ablakon ismét a véres nyomot.Dupla lábnyomokat láttam.Megszámoltam 6 lábnyomot láttam.Ezek szerint hozta a démon magával a barátait táplálkozni.Majd úgy csináltam mintha aludnék,meg akartam nézni mi is ez.Közelebb jöttek hozzám,éreztem a lehelletét a testemen.A fülembe súgtak valami értelmetlen dolgokat.Kis sustorgást.Azthiszem ez nem az én nyelvem.éreztem fogukat belevájjni a szívembe,lelkembe.Fájdalmat éreztem.Kicsit bekönnyeztem,forgolóztam.De nem akartam azt mutatni hogy fent vagyok ezért csitultam.Ajkamon éreztem kis csikizéseket.Beleharapott ajkamba.Nem értettem mit keres ott,de nem is akartam.Majd amikor végeztek,egyzserre mondták félő hangon:
-Sajnálom..ez a dolgunk.Szeretünk és nem akarunk rosszat.te egy kedves ember vagy. -majd távoztak ismét.Kimentem gyorsan cigizni,mert féltem a sötéltbe.Gyors voltam,gondolkodni se volt időm,és még kávét se kutyultam.Majd mikor beértem a szobábmba,láttam a függönyt repülni.Talán a szél fúj..Nem tudtam.Bizonyos szinten meggyőződésem volt,hogy ezek kedves lények.Csak táplálkoznak friss vérből.Én ezért hagytam magam.Elgondolkoztam.: talán tényleg ennyire különös vagyok? de mitől? mert ennyire hűvös a tekintetem,és érzelmes vagyok? - nem értettem. Tervet szőttem.Azt terveztem,ha visszajönnek,megkérdezem mit szeretnek bennem.Nem tudtam aludni.Foylton nézegettem az időt,már eltelt 5 óra és még midnig nincsennek itt.De vacsorázniuk kell,szóval majd jönnek -nyugtattam magam.Néztem a sötét plafont..nem voltak érzéseim. Mivel a 10.-en lakunk,kimentem a lépcsőházba egy kicsit szétnézni,de siettem is vissza.Megint ugyanaz a jelenség volt. Kinyitódott az ablak,de most vér nyomokat nem láttam.Lehet állcázni akarják magukat.Gyorsan visszafeküdtem,szemem nyitva volt,egyet se pislogtam.Megijedtem,váratlanul lecsaptak.Ismét motyogtak valamit,majd munkához láttak.Megint,megint,megint..ugyanaz történik.Majd megfordultam,és megkérdeztem:
-Mit akartok tőllem?Miért vagyok ilyen szimpatikus nektek?
Nem válaszoltak.Nem válaszoltak egy percig.Majd idióta bohóc visításokat adtak ki.Mintha kiröhögnének.Kezdtem félni.Megijedtem.Mit csináljak? Csendbe maradtam és bőgtem.Majd elcsitultak.A szívem átváltott feketére,és düh,harag volt bennem.Volt bennem felesleges energia.Felkelltem,és össze-vissza rúgdostam ami a közelembe volt.Asztalt,a falat..mindent..De nem én irányítottam magam.Azthiszem belémköltöztek ezek a démonok.Kezdtem nagyon sírni és féllni.Már nem nagyon bírtam.Majd megőröltem,sikítva sírtam.Mint egy idegbeteg pszihopata.Ezek tényleg belém költöztek.-mondtam nagyon hallkan.
-Hülye votlam,hogy ennek nem olvastam utánna.Egy gonosz lelkek.Nem kellett volna szóba állni velük. -sajnálltattam magam.Majd kivezettek engem az ajtón,persze én erőltettem magam visszafele.De nem ment..Véresre sírtam már a szemem.Kapartam a földet a maradék kis körmömmel,amit már lerágtam.Arcom átváltott szürke színűre.Mint a filmekben a démonszállta Amy..Az is valóság alapján van..ilyesmin gondolkodtam.Majd kivezettek az ablakhoz..Nem tudtam mit akarnak.
-Ezek le akarnak lökni? NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
Hallkan suttogták.:
-Sajnáljuk...túl jó ember vagy.Nem bírunk magunkkal.:'(
Majd a lábam elkezdett mozogni,pedig nem én mozgattam.Becsuktam a szemem és nem gondoltam semmire.Bőgtem ismét..mindig csak bőgök..Majd olyan 20 másodperc körül már a szellő annyira hevesen verte a hátam,hogy nem hittem el.Kinyitottam a szemem,és láttam hogy zuhanok..Repülök..Már tudtam hogy itt a végzetem.A 10-edikről földet értem,és meghalltam.Szétloccsantam.Egy idős néni jelentette a rendőrségnek,aki épp ott sétált.A rendőrség úgy bizonyította be,hogy öngyilkosság volt,mert a démonokat nem lehet beazonosítani..elmentek..soha többé nem jöttek a környékre..Éltem 14 évet,és csodálatos elmém felért az összes tömeg emberével.

öngyilkossági kísérlet álmaimban..

..Gyötört ez a mély érzés..Egyszerre voltam boldog és szomorú.Vaskos kis paplanomat magamra húztam,és egy szép melankólikus számra elkezdtem gondolkodni,és tudatomon kívül csak bőgtem.Nem tudtam mit évő legyek.Szeretem,de tudom,hogy ez túl meredek.Elszívtam egy szál cigit,ahogy az idő sistereg,egy finom tejes-kávéval.Jó érzés volt kiszellőztetni a fejem.Majd visszabújtam a puha ágyikómba,betűrtem a lábam az ágy sarka alá.Minden nap csak ő jár az eszembe..De miért?Nem tudom kiverni a fejemből..és ha nem tudom,akkor neki ott kell lennie.Egyszerre vagyok tőle szomorú,és vidám.Rémálmok sorozata következik kicsi kis agyamban,majd egy pillanat át vált egy hűs csókra.Ajka ropog a fogam között.Elengedjük egymást,és élvezzük a pillanatot.A szája olyan szinten szexi,hogy nem tudok tőlle megszabadulni,és 2 perc múlva pedig már a veszekedés sorozata jött.Akkor jött,hogy a vonat alá akartam ugrani,nem akartam kósza álmokat kergetni.Meguntam.Feladom ! mondtam .És a belső megszólalt . - Te ezt nem teheted ! Hallgassak a szívemre,vagy inkánn az eszemre?Nem tudtam eldönteni egy finom jeges-kávé mellett se.Megkérdeztem az agyam.-Te mit javasolsz? -Kérdezd meg a szíved,ő jobban tudja. Hát odatátongtam szívem legsötétebb bugyrába és ötletet kértem.- Te mit javasolsz? -Kérdezd meg az agyad,ő az okosabb.Nem tudnak dönteni..Vagy nem akarnak befolyásolni.Utánna azt tanácsoltak. -Bence,tedd azt amit az agyad diktál,és a szíved irányít.Mindenki a szívével lát,az lelked csak befolyásol.Ha szereted,mondd el neki,nincs veszteni valód. Én ezen elgondolkodtam,de a szép zene mellett olyan szinten elálméltam,hogy mély álomba merültem agyam féltekébe.Majd egy pillanat alatt kinyitottam a kicsi szemeim..Azthiszem megint az ajkát éreztem az enyémen.Kivert a víz.Ez csak egy ostoba hazugság.Átváltottam egy kis zúzós rock zenére,és ki akartam magamból adni az összes negítv érzést.Belemarkolltam a paplanomba,és elüvöltöttem magam a zene szintjével.Majd sírtam,és sírtam.Elkezdett esni az eső is,egyet-kettőt villámlott.Pont passzolt a hangulatomhoz.Kiültem az ablakpárkányra,és néztem a hangosan csobbanó esőcseppeket,mik szomorúan leérnek a földre,és elvesztik életüket.Majd szívem feketére váltott.Nem értettem ezt az érzést.Most legyek boldog mert szeretem,vagy szomorú mert nem lehet az enyém? Nem tudtam mit tegyek.Nem tudom magam irányítani.Eladtam a lelkem az ördögnek.Semmi nem köt le és senki más csak Ő. Kihajnalodott..Felvettem sötétkék tom's cipőmet,fekete csőszárú nadrágomat,és a kedvenc 30 Second To Mars kapucnis pólómat,amit a triad jelképezett,a testvériség jele,egyben a hit és becsület.Majd szépen elindultam a vonat elé.Épp az első vonatot vártam,ami hajnal 4-kor indult.Kisírtam addigra magam.Nem tudtam mi az amit épp csinálok.Nem tudom ki irányít..Messziről hallottam a vonat elragadtató hangját.-Közeledik.-mondtam.Majd szépen,lassan elindultam a párkány szegélyen,és láttam közeledni lámpabúráját.Egész közel volt,zakatoló hagja rávilágított sötét érzéseimre.Majd egy nekifutásból elindultam,és véget vetettem az életemnek.Testem cafatokra hullot..menthetetlen voltam már.Éltem 14 évet,és beleszerettem egy olyanba,aki többet ér minden kincsnél.

rájöttem az igazságra

Boldog vagyok-e vagy szomorú? nemtudom..Boldog nem vagyok az biztos,mert mitől lennék? szomorú az már annál inkább.mindenki elhagyott,még akikre számítottam azok is.nem maradt semmim.bizonyos dolgok amikben még hittem,elmúltak.igaz barátságok,kötődések,szerelem.mára már semmi maradt ezekből.MINDENKI elhagyott.hülyéskedések,nevetések..áhh.holvan az már.más utat járnak,karrierre,partykra koncentrál mindenki.egy visszamaradott,gyerekes vagyok még.nincs ami motiváljon.eddig volt,hogy emiatt még muszáj élnem,és igen vannak még olyan dolgok,ami miatt nem hagynám itt-e kerek világot,mert még nem sikerült nekem,de tudom hogy nem is fog.ezért feladnám,tudnám hogy nem bízhatok senkiben,és támaszra se támaszkodhatok,úgyis mindenki otthagyna a szarban akkor meg mi értelme? semmi..ez az igazság.nekem semmi sem sikerül,úgy mint minden embernek.látom hogy boldogok.nevetnek,sikerül az álmuk..azthiszem én itt befejeztem,és lehet itt igazbarátságokra érteni,akár a világra,vagy erre a kis bejegyzésemre amit elkezdtem.BÁRMIRE. minden csak rajtad múllik,élvezed-e vagy visszahátrálsz.rejtély minden..

Az eleje megírt álom volt,a végére ellustult

Hagytam menni.érdekessé válni a dolgot. kíváncsi voltam,ő keres-e. mintha egy kihalt utcán ordítozó kutyacsorda üvöltését hallottam volna,egyre közelebb felém,belelihegdve szívembe,beletiporva.fájdalmat éreztem,mérges tüskéit belém állította. megforgatta többször azt a kést,hagyta hogy szenvedjek,élvezte vérem hullását,látta bennem azt a kínzó érzést,ő ettől volt boldogabb.táplálta az irigység.nem láttam benne semmi megbocsájtást.csak a jussomat akarta megadni.persze én futottam,de megtalált.megsiklottam.végem volt.esélyt se adott arra,hogy megmagyarázzam a dolgokat,csak a feje után ment.száján hamis lelekedezések voltak,az is csak azért,hogy szíve baját legyőzze.fenyegetett.még most is bennem van.kezdtem a haragot,majd ő táplálta. egy eldúrvult színház az egész,hamis mosollyan a szádon,de végig csinálod,akármi legyen,neked ez kötelező. nem szabad feladnod,egy nagy üresség lenne benned.ez egy effajta szívesség.kár volt megígérned.vissza kellett volna lépned.egy tátongó semmiség a semmibe.hallani akarom,el akarom felejteni,de dolgokról mindig megjegyzem.megtaláltam benne azt,amit más mindenki utál,de ő szeret,és emiatt megtudtam jegyezni,sosem felejtem el. titok marad,talán örökre,mi az a dolog,amit mindenki utál,de ő szeret.tekintete,szeme mindene elárulta.hagyta,hogy leolvassam róla a gondolatokat.szinte megadta magát,tátongott,hablatyolt,csak azt nem mondta ki,amit érzett.nem kockáztatott.félt. egy gyáva.hagyott átverni,megalázni.talált bennem hibát,majd sejtenként megtámadta.nem hagyott nekem egy csepp önbizalmat.irigykedve néztem,mit művel.figyeltem.titokban. ő pedig mit se sejtve a dolgot,vagy talán sejtette? mindegy,én végül is rizikóztam,míg ő megfutamodott.vártam a végét a harcnak,nyugodjanak már a kedélyek.hagyjanak engem békén magamnak. végülis csak a fájdalomtól,és a depressziótól váltam el,de nem fájó szívvel.életem kivirágzott,de ugyan nem volt tökéletes.hiányoltam az embereket,akik boldoggá tesznek,egy ember nélkül nem lehet élni,tárgyakhoz nem vonzódhatsz,csak egy összerakhatatlan szívhez,aki találja párját,ki erőlködésből,ki csak daccból.jegyezd meg,semmi sem állandó. a dolgok nem lehetnek mindig egyformák,valami varázslatos változást kell belevinni,különben romokban heverhet.nincs tartása.meghanyatlik az egész. ő belemászott az álmaimba,hol rémálmokat okozott,hol kellemes időket,csak azt nem tudom,ő megálmodta-e velem ugyan ezeket.bárcsak bele nézhetnék a fejébe,bárcsak tudnám mit akar,bárcsak tisztaság lenne,bárcsak..mennyi bárcsak.rengeteg meg nem oldott kérdés,mi válasz várva,lehet megse jegyzed őket. ez az ő csendje.hagytam békén! zajban alszom,és ő a zajom. zajban alszik,talán én vagyok a zaj? reménykedem. minden esetre ez az ő csendje..néha megtöri egy kacaj a távolból, néha zseblámpával kutatnak.de ez az ő csendje!
                  " az esőt el kell viselni,hogy meglásd a szivárványt.." de mi van akkor ha szeretem az esőt?akkor még élvezem is.

álomból szőtt feneketlenség..

Valami elképesztőt akarok.valami szédületesen pörgős dolgot,aminek úgy örülni tudunk.Elképzelem,ahogy leteszem a jogosítványom,aminek úgy örülök is,mert hát ki ne? összeszedek pár embert,akik nekem fontosak,majd neki vágunk a nagy világnak.Kergetjük az álmainkat vakon,viszünk egy óriás méretű sátort,és mivel a tenger partján mindig fúj a szél,szembe a széllel visítozva futkározunk üveg borral a kezünkben,élvezzük a nyarat.És azt képzeljük ez a nyár sosem lesz vége.ez a mi nyarunk..amire oly régen vártunk,hogy szabadok lehessünk.lemegyünk a partra,kibontsuk az üveg bort,és úgy ahányan ott vagyunk,elszopogassuk,hallgassuk a tenger hullámzását,én közbe beszélek,gitározok alkalomhoz illő dalokat,ők meg harcolnak a csendért. a tisztáson kergetjük egymás vágyait,nemlétező vaddisznók után hadovászunk,majd összeveszünk a varászgombán,ami eredetileg egy sima gomba. a kimerültségektől elképzelünk magunknak mindenféle délibábot,ami még az álomnál is jobb,a bor hatására hülyék leszünk. estefele úgy közösen kimegyünk az előbújt naplementéhez,én még mindig megfogom csinos kis gitáromat,a többiek a fejemet ütik,hogy ˛hagyd már abba,most csak élvezzük a naplementét` , és valami forró ital mellett,csak nézzük,és gyönyörködünk a fényében,belegondolunk 14 éves korunk életére,hogy mi mindent akartunk,és most itt vagyunk,jól érezzük magunkat,nem gátol semmi,nem bánt senki,csak magunkat adjuk,akik szívünk mélyén akartunk lenni...'  most az lenne jó,ha itt lenne..megnyugtat,és egyszerűen imádom,még ha ő bizonytalan is.

                        "..az ő csöndje eléggé zavaros..csak összekuszál,pedig imádom..

egy kis önmarcangolás

Nem fogok megtörni,hol pár idióta embernek.lemegy mindennap az a bizonyos nap,mi értelme van küzdeni,ha nincs melletted senki? ugyan már,mosolyogj,nem számít,mit miért,csak mosolyogj,ne olvassák le az arcodról,hogy épp mi a bánatod.az emberek furfangos eszűek,néhány csökönyös,de ilyen tudatalatti érzés mindenkinek van.hiszek a megérzésekben,a gondolatokban.egyébként én is így cselekszek,ha szomorú vagyok,akkor is műmosolyt kell aggatnom nyomorult pofámra,mert különben nekem támadnak.hihetetlenül rossz érzés,amikor akarod,de nincs hozzá merszed éreztetni vele.azt mondják,ha valakire gondolunk ő megérzi.sokszor próbálom magamnak bebeszélni,hogy ő igenis gondol rám,de valójában nem érzem át.az álmaimnak akarok csak élni,tökéletes világgal,szereplőkkel,egy tökéletes mezőn,ahol csak fényképezni,gitározni,iszogatni minden nap. nem pedig jönni-menni egész nap,és várni a csodát,hogy ha majd szünet lesz.mindig azt kívánom,bárcsak megtörténne,de én már ahoz túl felnőttem hogy ezeknek tudjak hinni.elmúlt az a ˙dejólenne,ha ittlenne érzés˙,mármár minden emlékemet elvesztettem.próbálok visszagondolni a régi jó időszakokra,amikor semmi gondom nem volt a barátsággal kapcsolatban,most csak bolyongok a nagy világba,egyedül,üresen. sétálni egy álommezőn,ahol csak boldogság van,a szíved megsebezhetetlen,de az élet fájdalom nélkül egy nagy kihívatlanság,erre jöttem rá.régen sokkal gyerekesebb volt a felfogásom,holmi semmiségeket kértem,ki akarok törni.megváltozni.elviselhetőbbé válni.szeretni.SZERETNI. nem pedig tömeggyártmány lenni,a rengetegbe.nekem elég 1-2 igazi barát,csak minden percbe virtuálsian fogja a kezem,ha elesek legyen ki megtartson,ha anyagi helyzetem van kisegítsen. egy kicsit egyedi akarok lenni a többi emberiségtől,kiválni,szabaddá repülni. nem korlátozni,nem megkötve lenni,gyávaságomat elhagyni,és neki merészkedni a nagyvilágnak,egyedül,vagy egy kitartó személlyel.reggeltől estig négy fal között heverek,irónikus,aki azt mondja hogy az élet szép.sosem járok bulizni,szórakozni,inni,mivel nincs is senki.magamnak bezárkóztam,és elvagyok az álomvilágomban,ahonnan hiányolok embereket.van rengeteg hibám,de időm sincs hogy kijavítsam.vagy hogy testileg megváltozzak.kimerültem..lemerültek az elemek,és valakinek fel kéne tölteni.rájöttem,hogy minden mozgó ember viccesebb,szórakoztató,mint én.egyszerűen csak lenézek,és nézek a semmibe.nincs merszem semmire se.nincs erőm ráírni,kifogytam mindenből.hónapokkal ezelőtt sokkal felszabadultabb voltam,de a nyár alatt visszahúzódóbb voltam,talán mert hagyták is.minden napom sírással végződött,majd úgy mentem az 'álom mezőre'. és ez mindennap így...szokásommá vált,nehéz belőle kigubancolóni.megszoktam a fájdalmat is,szinte mindenkitől azt kapom. ne félj a fájdalomtól.vagy félj? még nem tudom. vannak terveim,olyan dolgaim,aminek szentelném az életem,de tök amerikásan gondolkodok a többi emberrel szemben. gyenge vagyok,egy sor szerencsétlenség,nekem ez nem könnyű. sok fájdalmat kell végigélnem mások miatt.beszélni akarok.sokat.rengeteget.sok mindenről.nincs ki meghallgasson.tégy úgy,mintha érdekelne,nyugtass meg,hogy legalább te vagy aki meghallgat.akiben bízhatok,a vállára kapaszkodhatok,és igen elbírsz,de rajtad áll,hogy akarod-e.nem akarod hallani a beszédem,de kérlek figyelj rám.segíts nekem,adj tanácsot,vagy bólogass.vagy beszélhetek feleslegesen?..nem fogok.. inkább néma leszek az elkövetkezendő időben.tudom hogy nekem is kell tenni valamit,de nekem ez nem megy.all I can do.vagy nem? szerintem nem.sosem sikerül nekem semmi,mindent elbaltázok,a legjobb lehetőségeket,amik az orrom előtt láthatatlan mézesmaddzagon mennek el ,nem veszem észre.vak vagyok,és félénk.törj össze.verj meg.itass le.üss meg,csak történjen már velem valami.kamaszodom,és nagyon nem bírom ezt az itthon létet.nem is olyan régen,arról álmodoztam,milyen jó lenne másnak lenni,más testben élni,mert én már egy elkúrt nyomorék vagyok,menthetetlen..próbálkozni lehet,de én már feladtam.nem kötődöm senkihez,és semmihez.én sem gondoltam,hogy ez lesz.15 éves korra teljesen másat képzeltem,pedig már nem sokára betöltöm,és hogy állok? szar helyzetben,térdig a meleg fosban.arra várok,hogy valaki kiszabadítson.arra viszont várhatok..ha nem szólalok meg,senki sem segítene.bár igazuk van, ˙oldjam meg magam˙ ,én meg nem tudom,ezért csak kínlódok.sosem a szabályok híve vagyok,azok azért vannak,hogy meg kell szegni,és csak én nem tehetem,mert hát akkor ki lennék én? én lennék a kismenő? menjek már magamnak.. nekem sosem lehet semmi izgalmasat tenni,csak az egyhangú tevékenységeimet vakon követni,majd fizikálisan belefáradni.meguntam.meggyűlöltem.nem akarom ezt az egészet. nem tudom mit kezdjek magammal,de ez így nem megy.semmi örömöm nincs ebből a bujkálásból. most te vagy a hunyó,én meg nézlek titeket,ahogy fogócskáztok,bújócskáztok.HÁT NEM! beszállok én is,és felforgatok mindent.változtassuk meg a szabályokat,csapjunk bele valami teljesen másba.kezdjünk tojáscsatába, párnacsatába, ecsetpenzlizzük össze magunkat,ugráljunk mint a hülyegyerekek,mert én sose leszek felnőtt,csak szólok előre,vágjunk neki annak a bizonyos határon túli világnak.ismerjük meg,hátha jobb lesz ennél az életnél..biztos nem lehet olyan rossz,nem sokan jöttek vissza a panaszkodni.úgy érzem ez lesz a sorsom. valamikor,amikor már érzem,hogy nem lehet ennél jobb,egy kezdő lökettel megölni magam,vonat elé ugrani,vagy bármi. nemrég még ezeken járt az eszem,most matt,tömött dolgokon,ami a tervem megvalósulását kéri.eltűnni meg nem tudok,mindig a felszínre kell érkeznem valahogy,akkor meg mit tegyek,hogy nekem is jó legyen meg nekik is? eltűnni? jó lenne,csak körülbelül lehetetlen.ezért lesz nekem végem,úgyse kedvel senki,eddig a társaságot kívántam,és most már nem.azért,mert ne sokan sajnáljanak majd. mindig is logikusan akartam gondolkozni,ha már nem tudom sehogy legyőzni az embereket,akkor a tudásommal,és a logikámmal győzzem le.én hülye meg feladtam.mostmár menthetetlen ez az egész,hiába küzdök.nem érek én már semmit,csak 1 vagyok a millióhoz,vagy talán a 2 millióhoz?..én körülbelül úgy akarok élni,ha már az esőt mindenki utálja,akkor én azért is imádni akarom,és ki akarok elé állni,és táncolni,mint az 5 éves kis őrült.érted? egyszerűen idióta akarok lenni. ennek az az oka,hogy kis koromban nem kaptam elég törődést,a szüleim kész roncstelepek,főleg most. őket szeretni fizika meg kémiai képtelenség. nem adnak sose szeretet,csak kiélnek egymás haszontalanságából,mert önmaguknak élnek,és engem leszarnak.na ezért akarok itthonról elmenni.nem hiszem el,hogy egész nap anyámék szidását meg hogy ˙egyél már kutya˙szövegeit kell hallgatni.megvagyok én inkább magam..ők is ugyan olyan elcseszettek,mint én,ezért vettem tőlük egy kicsit,sajnos.szeretném vissza kapni a régi barátaimat,azt az érzést,hogy ˙húú,én hogy imádlak titeket,köszönöm hogy vagytok˙,de úgyérzem nem lesz semmi a régi.én ezt már nem is akarom erőltetni,ha erőltetem annál rosszabb.ha jönnie kell,hát jönni fog.mert szerintem a sors irányít minket,ahová egy papírra le van írva mozaikokba,hogy mit hogy kell tennünk,és a szerint történik minden.ha arra a bizonyos lapra nincs rárajzolva,amit én akarok,akkor nem is fog megtörténni,hiába akarom..tudom,gyerekes gondolat,de én mindenbe ilyen viszonyítást rakok,hogy könnyebb legyen elviselnem az életet.mindenkitől kérdezek.választ várok..de bezzeg nekem kötelező választ adnom.nem fogok mindenkinek eleget tenni,ez még nekem is sok.1 embernek csak.más az ízlésem,mint egy átlagos fiúnak.talán ez baj? úgylátom baj,mert mindenki szemét ez szúrja.nézzen el,szúrjon fel a szemével,égessen el a tekintetével,ítéljen el,alázzon meg,innentől nem fog érdekelni a dolog,legtöbb energiám erre fordítottam,hogy odafigyeljek,mit teszek,mert talán ciki lesz.nem.ez is én vagyok.néha kedvem támadna egy domboldalban ülni,teával a kezemben,vagy akár egy jegeskávé tökmindegy,és kiülni megnézni ahogy le megy a nap. egyetlen egy személlyel.most ez a legjobb amit el tudok képzelni.ilyen életet akarok magamnak,tudom hogy nem magyarországon,de elég lusta vagyok,valahogy ennek meg kéne teljesülnie. különös álmaim is elmúltak,már már nem álmodok semmit,csak egy teljesen sötét világot,mintha kihalt hely lenne,és én vagyok benne egyedül,ahol megtervezek mindent magam kélye szerint.bár ez sem rossz,de mégis matt dolog.persze nem lehet minden habostorta,de ha egyszer felnövök,legyek már boldog.na de ez csak mind álom,tudom hogy egy nyomorék,hajléktalan leszek,akinek semmije sem lesz.ezt aláírom.így jártam,ezt a sorsot kaptam,remélem már nem sokáig. megszoksz vagy megszöksz? sokáig szoktam a körülményeket,de már elegem lett,legszívesebben megszöknék,de szerintem valóra is fogom váltani..." a valóság nekem nem ér semmit,kíváncsi vagyok a másvilágra..

elhagysz

lassan eltűnsz az életemből.. lassan már nem is álmodom rólad. lassan tényleg csak egy ismerős leszel. de ennek tényleg így kellett történnie?! tényleg ez az az út amit nekünk járnunk kell? csak két ismerős kiknek volt még közös múltjuk ?! vajon még minden rendbe jöhet? rajtad múlik,én készen vagyok. miattad lettem ilyen.