Legcsodálatosabb film amit láttam, az eleje valami tökéletes. Mióta láttam kétszer meggondolom mit teszek.
Rossz nézni, aki 1 éve a mindenem volt, most felváltotta a helyem valaki.
Év elején karácsony két napjára vártam, hogy végre láthatom, már elillant. A legunalmasabb kínzós napom volt. Nem vagyok egy jó barát, semmi sem vagyok. Tökéletest keresem, pedig magam egy álcázott hóhér vagyok.
Mindegy. Inkább egyedül maradok a zene mellett. Ez jutott nekem.
A remény és a magány kéz a kézben szerették egymást, együtt mentek mindenhová, oda figyeltek egymásra ölelkezve, majd később a remény meghalt, az ölelkezés megszakadt. A magány pedig sír, elvesztette az egyetlen menekülő pontját.
sárba, hóba döngölöm ocsmány fejem, nekem már úgy is mindegy
egyébként tetszik az awkward szó, olyan tökéletes és jó kimondani
még valami?
Legyen ez egy másik város, valahol a földön túl
Legyen ez egy kínzó mélység ahová a lelkünk hull
Legyen ez egy hosszú álom, dideregve hűvös ágyon
CSAK JÖJJÖN MÁR AZ AMIRE GONDOLNÁL..
gondolkodom de kiürült az agyam, néha olyan hideg, nem sűrűm használom.
akarok egy bagolyt, és kikötőben szeretnék dolgozni!
fura hogy rájöttem, hogy nem a pénz kell a boldog élethez, hanem a szeretet
ez így előre játszott bennem, és zúdulva könnyeztem magamban.
Istenem de rossz érzés volt.
Aztán ki se mentem a szobámból, azért csak kimentem az udvarra
rápillantottam a karácsony fára, és elkapott a bűntudat - észre se vettem a karácsonyt
elhalasztottam, sokára lesz a következő, de azt meg nem akarok megélni
a fenyőt nem is én díszítettem, elhanyagoltam, kész leblokkoltam
elnyom a bűntudta felemészt a nyomorúság

Meghallgat, megnyugtat, elfeledteti a problémáimat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése