félek, ismeretlen zsákutcába keveredek.
összetör a sötétség, a fény összerak
3 méterrel a föld alatt,
szégyenkezve, megtörve mint egy látó vak.
falak köréd, melyet gyengéden ragasztottál össze
te sem akartad, hogy örökre megkösse
szétüsse, szétvesse, miért harcoltunk epedezve.
nyári éjszakán, ha megcsap a szellő, cirógatva bánt,
jelezve - az új élet, tele reményekkel, szeretettel megszánt
a csend a legerőteljesebb kiabálás
mégis halkan menekültem, lett belőle bujkálás,
elválás, félelemben fázás,
vízcsobogás, falevél sodródás.
az évek mennek, hónapok elköszönnek,
de te még megmaradsz parázsló szíveknek.
napok, csalódások, másodpercnyi mámor
felém kerekedett egy ömlő zápor
tisztára mosta szavaimnak csendjét,
örökre magába véste szívemnek elkeseredettségét
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése